Területi képviselőként nagyjából annyi a dolgom, hogy reggel beülök az autóba és járom az országot. Ahol pedig megállok, ott megpróbálok mindenkit rábeszélni, hogy bizony a mi termékeink a legmegfelelőbbek a számára. Ez esetben műszaki alkatrészekről van szó és a hozzá kapcsolódó egyéb szolgáltatásokról, de most nem is ez a lényeg. A következő hetekben szeretnék arra koncentrálni, hogy az ipar árnyoldalát mutassam be. Legalábbis azt amit én látok belőle és aminek sajnos, vagy talán nem is annyira sajnos aktív résztvevője lettem. Sziasztok, Tina vagyok és ez itt az én történetem.
Nem indult túl zökkenőmentesen a napom. Előző héten véglegesítettek a cégnél. Megvolt a határozatlan idejű szerződés (Király :D). De az volt az első hetem egyedül. Már nem volt senki mellettem aki ki tudott volna javítani, ha baromságot mondtam és nem állt ott senki, ha egy kérdésre éppen nem tudtam a választ. Ez némi bizonytalansággal töltött el, de ez nyilván nem lehetett akadály. Menni kellett.
Az első két cégtől elkéstem ahogy illik és egyébként sem keltettem túl jó benyomást, mert csak hebegtem habogtam. Semmi gond. A harmadik jobban fog menni. Időben érkeztem és a kontaktom (nevezzük ez esetben Bélának) is ráért, ahogy megbeszéltük. Névjegykártya csere, prospektus átadása, portfólió bemutatása stb. minden flottul ment, de valami nem volt rendben. Egy kis beszélgetés után drága Bélánk magához ragadta a szót és közölte, hogy szívesen fogadott, igazából ismerte is a termékeinket, de ha nem készültem olyan ajánlattal, ami jobb mint a konkurenseké, akkor jobb ha befejezzük. Nem volt egy szimpatikus ember. Tipikus begyepesedett, unott figura, akinek mindennel baja van. De sajnos mégiscsak Ő volt a beszerzési vezető, így őt kellett meggyőzni. Tudtam, hogy jobb az ajánlatom. Jobb az árfekvésünk, minőségibb a szolgáltatás és a konkurens termékről is egyszerű az átállás. Tipikus WIN-WIN helyzet. Mindenféle marketing duma nélkül, egész egyszerűen jobbak voltunk. Féltem, hogy ez neki nem jött át egyértelműen, ezért nekifutottam még egyszer, de szinte azonnal közbevágott: “Úgy látom nem értjük egymást! Viszont látásra!”.
Kicsit bántott a dolog, de nem tudtam mit csinálni. Eljöttem. Hazafelé pont hívott a főnök, hogy megtudja valóban képes vagyok-e egyedül is hasznot hajtani a cégnek, vagy csak pöfögöm a benzint szerte az országban. A nap többi részét nem ecseteltem és a késésekről sem nagyon ejtettem szót, de a Bélás sztorit megemlítettem. Mondtam, hogy fel vagyok készülve a bunkóságra, de ezt nem tudom hova tenni. Kis hallgatás után letette, de megígérte, hogy visszahív.
Már régen otthon voltam mikor hívott és csak annyit kért, hogy menjek le, a ház előtt vár. Ok, kicsit furcsa, de hát Ő a főnök. Lementem, beültem a kocsiba és kérdeztem, hogy hová megyünk? Mondta, hogy sehova. Inkább csak azért van itt, hogy olyan dolgot is mutasson amit a többi kolléga a betanításom alatt nem tehetett meg. Innen már csak egy kérése volt, hogy maradjak csendben. Egy kicsit azért aggódtam, hogy most mi fog történni, de szerencsére nem hozzám nyúlt, hanem a telefonhoz. Tárcsázott, kicsöngött, felvették. Nagy meglepetésemre Béla volt a vonal másik végén. Bemutatkozás, illedemes bájcsevej stb. Néhány perc alatt meg is egyeztek, hogy tapasztalatlan vagyok és jobban össze kell szednem magam. Majd Bélánk jelen esetben is türelmetlenkedni kezdett és elmondta újra azt, amit én aznap már hallottam egyszer, hogy ha nincs jobb ajánlatunk mint a konkurenseké akkor felesleges zaklatnunk még munkaidőn kívül is. Ekkor a következő dolog hangzott el:
– Figyelj Béla, az éves rendeléseitek után 12% egy összegben, Karácsony előtt. Így rendben leszünk?” – … Rendben!” – Köszönöm! Tina még a héten újból keresni fog.
Hirtelen elég sok dolog kezdett cikázni az agyamban. A friss emlék, ahogy nemrég alkudoztam néhány tízezer forintért a bértárgyalásomon, a cég körülbelüli éves megrendelésének értéke és persze annak a 12%-a, Béla bunkó stílusa és maga az igazságtalanság, hogy Ő most csak a pozíciója miatt, hogy egyáltalán szóba álljon velünk ennyi pénzt kap. Meg miért pont 12%? Elég elcseszett egy szám ez. Rengeteg, rengeteg gondolat rohant meg és ami a legbántóbb volt, hogy nem voltam biztos benne, hogy én ebben részt akarok venni, de már késő. Szóval ahogy letették meg is kérdeztem, hogy mégis mi a fasz volt ez? A főnök pedig még piszmogott valamit a naplójával, majd csak ennyit mondott:
“Üdvözöllek Korruptisztánban!”
(folytatás következik)