A 22-es rendszámú titán a színesfémek egyik jól ismert fajtája. 1790-ben (vagy 1791-ben) fedezte fel William Gregor angol szerzetes Cornwall-i vasércben, és tőle teljesen függetlenül Magyarországon Martin Heinrich Klaproth német vegyész, aki a „keresztapja” is volt az új elemnek, amikor szeparálta az általa „magyar vörös turmalin” néven említett titán-dioxidot, azaz a rutilt. Alkalmazási területei miatt bátran a legfontosabb színesfémek közé sorolhatjuk. Magas hőmérsékleteken erős affinitást mutat az oxigén, a nitrogén, a hidrogén és a karbon iránt, emiatt számos nehézség adódik a gyártásánál és az alkalmazásainál.
Más fémekkel összehasonlítva, meglehetősen jelentôs különbségek mutatkoznak a fizikai tulajdonságokban. Szilárdságának növelésére elősorban az alumíniumot és a Vanádiumot alkalmazzák. Miként az alumínium vagy a króm, a titán is passziválódik, vagyis a fémes felületen egy jól tapadó, összefüggő védőoxidréteg alakul ki, amely kivételesen jó korrózióval szembeni ellenállást biztosít a titánnak és a titánötvözeteknek.
A kereskedelmi tisztaságú (99,2%-os) titán szakítószilárdsága körülbelül 434 MPa, ami megegyezik a közönséges, gyengébb minőségű acélok szakítószilárdságával, de a titán ezeknél kisebb sűrűségű. A titán 60%-al nehezebb az alumíniumnál, de több mint kétszer olyan erős, mint a leggyakrabban használt 6061-T6 alumíniumötvözet. Egyes titánötvözetek, például a Ti-3Al-8V-6Cr-4Zr-4Mo (BETA-C) szakítószilárdsága az 1400 MPa-t is meghaladhatja. 430 °C feletti hőmérsékleten viszont a titán szilárdsága csökken.
A titánt vassal, alumíniummal, vanádiummal, molibdénnel, vagy egyéb elemekkel ötvözve nagy szilárdságú és kis sűrűségű (4.5…5 g/cm3) ötvözetek nyerhetők, melyeket a repülőgépiparban és az űrhajózásban (sugárhajtóművek, rakéták és űrhajók gyártása), a hadiiparban, autóiparban, különböző ipari folyamatokban (kémiai és petrolkémiai eljárások, sótalanítás, papírgyártás), protézisek gyártásában, fogászati eszközök és implantátumok, sportszerek, ékszerek és mobiltelefonok gyártásában, valamint még sok egyéb területen alkalmaznak. A fém két leghasznosabb tulajdonsága a korróziótűrése és a nagy szilárdság/sűrűség aránya, mely az összes fémes elem közül a legmagasabb.
A titán a kilencedik leggyakoribb elem a földkéregben (0,63%), megtalálható a legtöbb magmás és üledékes kőzetben. Fontosabb ásványai: rutil, brookit, anatász, ilmenit és titanit. A leggyakrabban bányászott vasérce az ilmenit (FeTiO3) Nyugat-Ausztráliában, Norvégiában, Kanadában és Ukrajnában. A világpiaci kínálathoz a rutil (TiO2) bányászat is jelentősen hozzájárul Észak-Amerikában és Dél-Afrikában.1990-ben a világ titántermelése kb. 100 ezer tonna volt, mára ez az érték mintegy a felére zsugorodott. A titán ipari méretű felhasználásáról az 1950-es évek elejétől lehet beszélni. 1940 előtt a fémtitán előállítása gazdaságosan lehetetlen volt. Ebben az évben dolgozta ki W. Kroll professzor az ilmenit karboklóros redukciós módszerét, amelynek végterméke a „titánszivacs”. A Kroll eljárás nagyipari technológiaként 1947- ben debütált.
forrás: Bányászati és Kohászati Lapok: Fémkohászat