Megsemmisült a Szaturnusz légkörében a Cassini, az amerikai és az európai űrügynökség, a NASA és az ESA űrszondája pénteken, ezzel befejeződött a húsz éve tartó misszió, az emberiség egyik legjelentősebb műholdas küldetése.
A több mint két tonnás szonda utolsó jelei pénteken (szeptember 15) 13 óra 55 perckor érkeztek meg a Földre, de ekkorra már belépett a Szaturnusz légkörébe, mivel a jeleknek 86 percre volt szükségük ahhoz, hogy eljussanak a Földre. Az atmoszférában lefelé száguldva a szonda egyre jobban hánykolódott, amint a sűrűbb rétegekbe merült, majd megszűnt a rádiókapcsolat a Földdel. Mire elérte a nagyjából 1500 kilométerrel lejjebb örvénylő felhőréteget, a bolygóba zuhanó szonda meteorként felizzott és darabjaira hullott. A NASA kutatói a megsemmisítéssel akadályozták meg, hogy az űrszonda a földi élettel beszennyezzen egy esetleges életcsírát tartalmazó helyet, például a Szaturnusz valamelyik holdját.
A 20 éve úton lévő, a Szaturnusz bolygót és annak környezetét – holdjait és gyűrűrendszerét – vizsgáló űrszonda többször meghosszabbított küldetése utolsó másodpercéig működött és gyűjtötte az értékes adatokat. A Cassini – fedélzetén az európai Huygens leszállóegységgel – 1997-es indítását követően 2004 nyarán érkezett a Szaturnuszhoz, ekkor állt a bolygó körüli pályára.
A Huygens egységet az év decemberében eloldották, és a kis szonda 2005 januárjában leszállt a Szaturnusz legnagyobb – egyben a Naprendszer második legnagyobb – holdja, a Titan felszínére. A Cassini-Huygens páros ezzel két rekordot is megdöntött: a Cassini a legmesszebbre küldött űreszköz, amely pályára állt egy égitest körül, a Huygens pedig az eddig legtávolabbi helyen hajtott végre sima leszállást.
A Cassini űrszondán lévő 12 tudományos műszer közül kettő berendezés fejlesztésében magyar kutatók és mérnökök is részt vettek. Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a plazma spektrométer (CAPS) és a magnetométer (MAG) földi ellenőrző és kalibráló rendszerét fejlesztették. A kutatóközpont egy-egy munkatársa társkutatói szinten vesz részt a CAPS és a MAG kísérletekben.
A Szaturnusz és környezete közeli vizsgálatát célzó küldetést eredetileg négyévesre tervezték, de mivel a Cassini túlteljesítette a várakozásokat, a kezdeti sikerek hatására a mérési programot két évvel, 2010 szeptemberéig meghosszabbították. Ezt a második szakaszt a Cassini nap-éj egyenlőségi küldetésének nevezték, mert ez idő alatt következett be a Szaturnusz Nap körüli keringési pályáján a bolygó nap-éj egyenlősége. Mivel a műszerek ezután is kifogástalanul működtek, és a szondának is maradt üzemanyag-tartaléka, a Cassini programját másodszor is meghosszabbították: 2010 októbere és 2017 áprilisa között zajlott le a napfordulós missziója.
A Szaturnusz mesterséges holdjaként keringő Cassini szonda 2017 áprilisáig tisztes távolságban maradt a gyűrűrendszertől, ezért is tudta alaposan vizsgálni a bolygó nagyobb holdjait. Akkorra azonban az előre tervezett pályamódosításokhoz szükséges rakéta-üzemanyag mennyisége már nagyon lecsökkent, ezért a program vezetői úgy döntöttek, hogy a Cassini küldetésének 2017 szeptemberében véget vetnek. A befejező szakasz a Nagy Finálé nevet kapta. Az áprilisban megkezdett Nagy Finálé során a szonda még 22 keringést végzett a Szaturnusz körül, de minden alkalommal kissé más pályán. A Titan hold gravitációs hatásának igénybevételével a szondát a bolygóhoz egészen közeli vidékekre vezérelték. A Cassinit a hold tömegvonzása az addigi pályájáról a Szaturnuszhoz közelebbi pályára kényszerítette. Így sikerült elérni azt, hogy a Cassini minden egyes keringés alkalmával a gyűrűrendszer belső pereme és a bolygó atmoszférája közötti néhány ezer kilométer széles tartományban száguldjon át 120 ezer km/h-át meghaladó sebességgel.
Csütörtökön (szeptember 14) a Cassinin elhelyezett képalkotó kamerák elkészítették utolsó felvételeiket a Szaturnuszról, a bolygó északi pólusvidékén látható, hatszög alakú rejtélyes atmoszferikus képződményéről, továbbá a Titan és Enceladus holdakról és a gyűrűrendszerről. Ezután a kamerákat kikapcsolták, de a Cassini nyolc másik műszere – infravörösben és ultraibolyában észlelő spektrométerek, részecskeanalizátorok, magnetométerek – továbbra is működtek.
Működése alatt az űrszonda összesen több mint 453 ezer képet küldött a Földre a Naprendszer második legnagyobb bolygójáról, annak gyűrűiről és holdjairól.
forrás: Index
