A Nemzetközi Űrállomás (International Space Station), a továbbiakban ISS a világ egyik legnagyobb méretű űreszköze. Bár az állomás lassan 20 éve, 1998 óta van Föld körüli pályán, de sokan a mai napig viszonylag kevesleg tudnak róla, pedig az állomás az emberi csúcstechnika egyik legnagyobb vívmánya. Több részes cikksorozatunkban igyekszünk összefoglalni a legfontosabb tudnivalókat az ISS-ről, illetve építésének mikéntjét. Előző cikkünkben írtunk az előkészületekről, illetve a Zraya nevű első modul pályára állításáról, most pedig innen folytatjuk.
II. rész:
1998. december 4-én az Endavour űrrepülőgép pályára állította az amerikai Unity kikötőmodult melyet több órás szereléssel összekapcsoltak a Zaryával, majd az egészet az Endavourral. Ezután az űrhajósok átszálltak az űrállomásba, és elvégezték a szükséges ellenőrzéseket. Ezzel az első szerelési művelet lezárult. Ezután három karbantartó látogatás következett az űrrepülővel.
A Zvezda lakómodul indítása két évet csúszott, így csak 2000. július 12-én indították, és két hét múlva kapcsolták rá a már fenn lévő két modulra. Ez az orosz egység életfenntartó rendszereket tartalmaz, és hálóhelyiséget két fő számára. A Zvezda lett az ISS orosz moduljainak központi egysége, amely dokkolási helyeket biztosít az érkező Progresz-teherűrhajóknak és a Szojuz-űrhajóknak. 2000. november 2-án érkezett meg az űrállomásra az első személyzet, William McMichael Shepherd (USA), Jurij Pavlovics Gidzenko és Szergej Konsztantyinovics Krikaljov (Oroszország).
A P1 szerkezeti elem feljuttatása és üzembe helyezése fontos lépés volt az űrállomás kiépítésében. Ehhez kapcsolódik ugyanis a legtöbb napelem és sok egyéb szerezeti egység, segítségével megnőtt a bővítési lehetőségek száma. Mint az a cikk utolsó oldalán látható, a P3, P4, P5 és P6 elemek mind a P1-en keresztül rögzülnek az ISS központi részéhez. Ez az elem, valamint az űrállomás centrumára szimmetrikusan a túloldalon elhelyezkedő S1 a bővítési lehetőségeken túl napelemtáblákat és ammónia-alapú hűtőrendszereket adott az űrállomásnak.
Az amerikai Destiny modult 2001 februárjában csatlakoztatták az űrállomáshoz. Ez volt az első olyan nagy egység, amely kifejezetten kutatási feladatok elvégzésére szolgál. Belsejében 24 különböző kísérleti hely található, ahol biológiai, fizikai, anyagtudományi és űrélettani vizsgálatokat folytatnak. A lentiképen a Destiny feljuttatása utáni állapotban látható az ISS, rajta az új napelemtáblákkal. Márciusban szállították fel az állomás egyetlen kanadai gyártású elemét, az SSRMS, vagy népszerűbb nevén a „Canadarm2” robotkart.
2001 júliusában az STS–104 küldetés a Unity modulhoz kapcsolta az amerikai Quest zsilipmodult, amely a későbbi amerikai űrséták bázisául szolgált. Szeptemberben Szojuz hordozórakétával indították a Pirsz zsilipmodult, mely a Zvezda modulhoz kapcsolódása után az orosz űrséták bázisául szolgál. A Quest egységből az amerikai EMU és az orosz Orlan szkafanderekkel is ki lehet lépni az űrbe, míg a Pirsz modulból erre csak az Orlan űrruhákkal nyílik lehetőség.
A 2003-as év meglehetősen gyászos volt az amerikai űrkutatás számára a Columbia űrsikló katasztrófája miatt, amely az amerikai űrrepülőgépekre kivetett repülési tilalmat, következésképpen a Nemzetközi Űrállomás építésének a megakadását is maga után vonta. Két és fél éven keresztül a személyzet váltását a Szojuz űrhajók, az utánpótlás szállítását a Progressz űrhajók végezték. A személyzet létszámát háromról kettőre csökkentették, ezért a kutatási lehetőségek is leszűkültek.