Cikkünk előző részében tárgyaltuk az Interkoszmosz együttműködés megszűnése után létrejött nemzetközi űripari kapcsolatok létrejöttét, és az első projekteket. Ebben a részben további amerikai és európai együttműködéssel létrejött programokról és berendezésekről olvashatunk.
Az Amerikában másfél éven át tesztelt, magyar gyártású, elsősorban a Miskolci Egyetem kutatói által kifejlesztett UMC kristályosító meggyőzte a NASA-t, hogy be kell szerezniük egy hasonló berendezést. A NASA Procurement Office tendert írt ki kristálynövesztő sokzónás berendezés beszerzésére. A specifikációkban két különböző belső átmérőjű kemence szerepelt, amelyet közös tápegység és számítógépes rendszer működtet. Az első tender csak amerikai vállalatok számára szólt, de miután ez sikertelennek bizonyult, új, teljesen nyitott nemzetközi tendert írtak ki. Ebben rövid szállítási határidő, szavatossági garanciák, pontosan előírt műszaki paraméterek szerepeltek. Az már korábban is nyilvánvaló volt, hogy a nemzetközi üzleti életben csak szakosodott, megfelelő jogosítványokkal rendelkező vállalat vehet részt. A várható kihívások felvállalására és leküzdésére 2000 márciusában az űrkemence ügyének elkötelezett nyolc személy korlátolt felelősségű társaságot alapított ADMATIS (ADvanced MATerials In Space) néven. Az Admatis űrberendezések tervezésére, gyártására, szállítására, fejlesztésére és karbantartására szakosodott kis cég. A NASA tenderrel eljött a cég nagy pillanata: a tenderre pályázatot nyújtott be és azt elnyerte. A cég a jól begyakorolt alvállalkozókkal együtt (ATOMKI, BAYATI, INFOTRONIK) rekord idő alatt megépítette a berendezést. Ez a kristályosító központ két, egyenként 24-zónás fűtőtestet tartalmaz, 54, illetőleg 30mm-es belső térrel. Legfeljebb 1200°C-ig használható és nincs vákuumrendszere. A berendezést 2002. áprilisában az Admatis leszállította és üzembe helyezte. A berendezés azóta NASA projektek kristályosítási feladatait látja el. A miskolci cég jelenleg is több űripari berendezés-gyártási projektben vesz részt.
Térjünk vissza az európai kontinensre, illetve a sikeres európai együttműködésekhez. Magyarország 1991-ben, a régióból elsőként kötött általános keretmegállapodást az Európai Űrügynökséggel (ESA), majd 1998-ban csatlakozott a kis országok űriparának fejlesztése érdekében indított Prodex (Programme de Développement d̕Expériences scientifiques) tudományos programhoz. 2003 óta hazánk az ESA úgynevezett együttműködő állama (PECS; Plan for European Cooperating States) volt.
A Prodex/PECS program sok lehetőséget nyitott, az MTA KFKI (Központi Fizikai Kutatóintézet) az ESA Vénusz Expressz missziójában vett részt. Ez lehetővé tette, hogy az ESA Cluster missziójának egyik adatbázisa a KFKI-ban épüljön ki, és részt vegyen a Föld plazmakörnyezetének vizsgálatában, megalapozva a későbbi, űridőjárással kapcsolatos kutatásokat. A KFKI bekapcsolódott a SOHO űrszonda kutatásaiba is. A rendszerváltás után megnyílt az út a KFKI-RMKI (Részecske- és Magfizikai Kutató Intézet) részvétele előtt a NASA Cassini misszió két kísérletében, amely a Szaturnusz környezetét vizsgálja mind a mai napig. Az egyik kísérlet a Szaturnusz mágneses terét, a másik pedig az alacsony energiás töltött részecskéket méri.
Kb. másfél éve a nemzetközi tudományos sajtó a Rosetta nevű űrszondával volt tele, amely az első műhold, amely leszállt egy üstökösön. A magyar űrkutatók 1998 óta dolgoztak a Prodex programban az üstököskutató szonda elkészítésében. Az ESA 2004. március 2-án indította útjára a Rosettát, amely évtizedes vándorlása során ötször kerülte meg a Napot, háromszor haladt el a Föld és egyszer a Mars mellett, és két kisbolygóval is találkozott, mire a 67/P Csurjumov–Geraszimenko-üstököshöz ért. A projekten tizennyolc, fejlett űriparú ország dolgozott együtt. A Rosetta Philae nevű leszállóegységének munkálataiban nyolc nemzet vett részt. A magyar mérnökök a fedélzeti számítógép, az elektromos energiaellátó rendszer és néhány tudományos kísérlet elkészítésébe kapcsolódhattak be. E szonda leszállóegysége 2014. november 12-én landolt az üstökösön. Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az SGF Kft. szakemberei Szegő Károly vezetésével fejlesztették ki a leszállóegység agyát, a hibatoleráns fedélzeti vezérlő és adatgyűjtő számítógépet és szoftverét. A komputer irányította a landolást és az egység rögzítését az üstökösmagon, továbbá vezérli a tíz tudományos műszert, kontrollálja az energiaellátást és a hőmérsékletet. A számítógép hozza létre a rádiókapcsolatot az űrszondával a mérési adatok továbbítására és a földi irányító központ parancsainak fogadására. A magyar közreműködés egyébként ennél szélesebb körű volt, hiszen az MTA Energiatudományi Kutatóközpont kutatói több műszercsomag megalkotásában, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Űrkutató csoportja pedig a Philae tápellátó rendszerének tervezésében és megépítésében vett részt. (A fenti videóban a projekt összefoglalását láthatjuk).
Cikkünk utolsó részében a magyar űripar közelmúltját, jelenét, és az ESA-tagság jelentőségét tárgyaljuk.
forrás: Admatis, Innotéka
