Magyarország egy hosszú folyamat végéhez ért, ugyanis a mai napon hivatalosan is tagjává vált az Európai Űrügynökségnek (European Space Agency – ESA). A hazánkkal már 22 tagot számláló Európai Űrügynökség egy nemzetközi együttműködési szervezet, amely az űrtechnológia célzott fejlesztésére törekszik.
Mi a legfontosabb amit érdemes tudni a magyar űriparról? Azt, hogy létezik. Az űrtevékenység alapvetően két nagy csoportra bontható, az űrkutatásra és az űriparra. Az űrkutatás tudományos kérdéseket fogalmaz meg (Van-e élet a Földön kívül? Mi található az univerzumban? stb.) és ehhez tudományos missziókat indít. Ezek megválaszolása, és a missziók kiértékelése a tudósok dolga. Azonban a rendszer, ami lehetővé teszi a kísérletek elvégzését, már sokkal inkább mérnöki kérdés. Az űrtechnika kvázi háttértámogatóként kiszolgálja az űrkutatás igényeit, tudományos eszközök, műholdak építésével. A műholdak, műholdalkatrészek fejlesztése, építése precíz mérnöki feladat, lényegében az egyedi gyártás felsőfoka. Magyarország csillagászai jelentős űrkutatási eredményeket értek el, azonban az ország mérnökei is kiveszik részüket a feladatból, az űripari eszközök fejlesztésével. De hogyan is történt Magyarország bekapcsolódása az űrtevékenységbe? Többrészes cikkünk erre szeretne választ adni, összefoglalva a magyar űripar történetét.
I. rész – A kezdetek
A magyar űrtevékenység kezdete Bay Zoltán fizikusprofesszor nevéhez fűződik. Ő a radarcsillagászat atyja, ő és csapata volt az első, aki sikerült 1946-ban speciális detektorukkal radarvisszhangot észlelni a Holdról, és meghatározni a Föld-Hold távolságot.
A következő állomáspont, és a szinte robbanásszerű fejlődés a ’70-es években következett be. A Pleszecki Űrközpontból 1974. október 31-én sikeresen Föld körüli pályára juttatták az IK-12 jelű mesterséges holdat. Ennek a műholdnak a fedélzetén repült a csehszlovák–magyar–szovjet együttműködésben készült mikrometeorit-detektor K-1-3 nevű magyar részegysége. Ez volt az első magyar űrelektronikai eszköz. A mikrometeorit-detektor jelfeldolgozó elektronikájának megalkotására a KFKI (Központi Fizikai Kutatóintézet) Mérésautomatizálási osztályán belül létrehozták az Űrelektronikai csoportot. A szükséges anyagi feltételeket az akkoriban a magyar űrkutatási tevékenységet irányító Űrkutatási Kormánybizottság (ÜKB) teremtette elő. A detektor mintegy negyven integrált áramkört, száz egyéb félvezető eszközt, kétszáz – nagyrészt magyar gyártású – passzív alkatrészt tartalmazott. Mindezt egy mindössze féltéglányi méretű dobozba építve. Az egység tömege 1,1 kg, teljesítményfelvétele 1,4 W volt.
1967-ben létrejött az Interkozmosz (oroszul: Интеркосмос) a Szovjetunió és kelet-európai országok közös űrkutatási programja. Az Interkozmosz Együttműködés (melyet csak 1970-től hívtak így) hivatalos neve: „A szocialista országok együttműködése a világűr békés célú kutatásában és felhasználásában”. Az aláíró tagországok: Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, Német Demokratikus Köztársaság, Románia és Szovjetunió. Az Interkozmosz új lehetőségeket nyitott a magyar űrkutatás és űripar számára, amit cikkünk következő részében fogunk részletesen bemutatni.
forrás: Admatis, Innotéka
